Az ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, jellemző tünete a bőr idült gyulladása, ekkor a bőrfelület erősen gyulladt és irritált. Gyerekeken és felnőtteken egyaránt megjelenhet az ekcéma, de leggyakrabban az arcon, a hajlatokban, a fejbőrön, a karokon és a lábakon fordul elő. Az ekcéma tünetei között szerepel a bőr kivörösödése, hámlás, illetve göbök, hólyagok megjelenése. A legzavaróbb tünet a nem igazán esztétikus megjelenés mellett, a viszketés. Az első lépés a felnőttkori ekcéma kezelése előtt, hogy diagnosztizáljuk a kiváltó okokat, így hatékonyabban tudjuk kezelni az adott bőrproblémát.

 

Genetikai hajlam

A ekcéma kialakulásának bizonyított oka nincsen, de feltételezhető, hogy a genetikai hajlam öröklődhet. A felnőttkori ekcéma megjelenésének esélyét növeli a szénanátha illetve az asztma jelenléte. Egyeseknél az ekcéma kialakulása összefüggésben van bizonyos fehérjék, a citokinek alacsony szintjével a szervezetben, melyek a sejtek közötti kommunikációban játszanak alapvető szerepet. Az alacsony citokin szint a szervezetben okozhatja az immunrendszer túlzott reakcióját, így gyulladt bőrfelület alakulhat ki.

Környezetszennyezés

A gyengébb immunrendszerrel rendelkező egyéneknél, akik fejlődő országok nagyvárosaiban élnek és ki vannak téve az állandó szmog hatásának, megnő az esélye az ekcéma kialakulásának. Szennyező anyagok, ipari tevékenység okozta melléktermékek, és egyéb a környezetben előforduló irritációt kiváltó anyagok okozhatnak allergiás reakciót, akár ekcémát.

Bőrirritáció

Az ekcéma megjelenésének oka legtöbbször nem ismert, de néhány formájának, mint a szeborreás vagy kontakt ekcéma, konkretizálható okai vannak. Általában egy bizonyos irritáló anyag (pl. szappan, illlatanyag, kozmetikum, mosószer, ruhaanyag, élelmiszer, páratartalom illetve levegőben terjedő allergén (por), állatszőr stb.) irritációja váltja ki a bőr reakcióját.

Barrier – funkció megszűnése

Sok kutatás foglalkozik azzal, hogy kiderítse mi okozza pontosan az ekcéma kialakulását, mitől is függ pontosan, hogy kinél, mikor és miért jelenik meg a testfelületen.Az úgynevezett Barrier-funkció megszűnése összefüggésben állhat az ekcéma kialakulását meghatározó tényezőkkel. A bőr Barrier-funkciója biztosítja a bőr védekezését a vegyi hatásokkal szemben. Megakadályozza a víz és az elektrolitok kiáramlását illetve a bőrbe kerülő anyagok felszívódását. A környezetből a bőrre kerülő ártalmas anyagok felszívódása lehetséges amennyiben a bőr eme funkciója sérül, így hozzájárulhat az ekcéma megjelenéséhez.