A méregtelenítés segít megtisztítani a szervezetet a méreganyagoktól és a szervezetet károsító anyagoktól melyek a levegőből, amit belélegzünk, a kemikáliákból, melyek a bőrünkkel érintkeznek és az ételekből, amiket megeszünk kerülnek a testünkbe. A méregtelenítő kúra sokszor súlyveszteséggel jár, a csökentett kalória és a bevitt ételmennyiség mérséklése miatt. Hosszútávon csak akkor alkalmazzuk a méregtelenítő diétát, ha nem jár egészségügyi kockázattal.  A méregtelenítő kúrák az egészség fenntartásában játszanak jelentős szerepet, abban az esetben, ha kerüljük a szélsőségeket, emellett a bőr állapota is látványosan javul. A méregtelenítés, mely a bőr rendebetételére irányul mindenki számára előnyös, érdemes tavasszal illetve ősszel nekiállni a szervezet méregtelenítésének mivel így az immunrendszerünk is erősödik és a testet is tehermentesítjük, ezáltal javul az ellenállóképessége. A kúra alappillérei a víz,  a gyümölcsök és zöldségek illetve az esszenciális zsírsavak fogyasztása.

A víz

A szénsavmentes víz fogyasztása az alapkövetelménye a hatásos méregtelenítésnek, mivel nem tartalmaz zsírt és cukrot sem, kilóink számát nem növeli, emellett a nem kívánt salakanyagokat, az eszmétetlen ételt  “kimossa” az emésztőrendszerből. A víz nem közvetlen hatással van a bőr kinézetére, hanem a méreganyagok kiválasztásának elősegítésével, a székrekedést és a felpuffadást megelőzi, így az arcbőr nem válik puffadttá és sápadttá, ezáltal közvetve szebbé teszi a bőrfelszínt. Igyekezz napi rendszerességgel 2-3 pohárral több vizet fogyasztani, mint jelenleg, a bőröd meghálálja!

Gyümölcsök és zöldségek

Szintén nagyon fontos alapélelem a bőr egészségének helyreállítását célzó méregtelenítő kúra esetében. Az alapvető vitaminszükséglet és ásványi anyagok pótlására kiválóan alkalmasak a gyümölcsök és a zöldségek egyaránt. Biztosítják a szervezet helyes működését, elősegítik a hormonális egyensúly  fenntartását és megelőzik a betegésgek kialakulását. A karotin, mely megtalálható a répában, paradicsomban, narancsban egyaránt és az antioxidánsokban gazdag zöldségek és gyümölcsök megkötik a szabadgyököket, melyek a bőr ráncosodását, károsodását okozzák. A bőr üde és fiatalos kinézetét hosszútávon a zöldségek és a gyümölcsök fogyasztása is elősegíti, ezért érdemes a napi étrendbe minél több rostban gazdag zöldséget és gyümölcsöt beépíteni.

Esszenciális zsírsavak

Esszenciális zsírsavakat a méregtelenítés idején is fogyaszthatunk. Szükségesek az egészséges szervezet működéséhez, a hormonális egyensúly fenntartásához és egyes vitaminok  felszívódását is segítik. Az egészséges bőr és haj biztosításához az A-, E-, D- és K-vitamin  járul hozzá. A z Omega 3 zsírsavak fogyasztása a legjobb választás a méregtelenítés idején, melynek kiváló forrása az olívaolaj, mely bármilyen salátának jó alap vagy akár napraforgóolaj helyett is alkalmazható sütéskor.

Megfontolandó!

A méregtelenítő kúra megválasztásakor vegyük figyelembe a bőr állapotát, de lehetséges, hogy csak bizonyos fokig játszik szerepet a táplálkozás minősége és mennyisége a bőr külleme és a bőrfelszínen jelentkező bőrproblémák esetében, azaz lehet, hogy a pattanások és a duzzanatok megjelenését a bevitt étel okozza, de lehetséges más tényező (hormonális probléma, allergia, nem megfelelő kozmetikumok használata stb.) is. A méregtelenítés alatt is fontos, hogy mosd az arcod és a tested is napi kétszer, használj fényvédő szereket amikor szükséges, és lehetőleg ne tapogasd az arcod, ha nem mostál kezet előtte közvetlenül! A stressz illetve a tartósan rossz lelkiállapot pedig semmilyen esetben nem tesz jót sem a szervezetnek, sem a bőrnek!

Egészítsd ki a méregtelenítő kúrát vákuumkezeléssel!

Így hatékonyabb és gyorsabb eredményt tudsz elérni!

Bejelentkezés narancsbőrkezelésre  – 06/30 999 10 44